A napokban kerültek nyilvánosságra a magyar államadósság után fizetett kamatkiadások legfrissebb adatai. A portfolio.hu cikke szerint soha nem látott csúcson állnak a kamatkiadások. Miért alakult ez így? Sok -e az erre fordított összeg, mennyi ez mondjuk az egészségügyre szánt közkiadásokhoz viszonyítva? Mennyit fizetünk mi magunk, "zsebből" a saját egészségünkre az állami kiadásokhoz képest? Lesz -e a közeljövőben kevesebb a kamatkiadás, esetleg több az egészségügyre fordított közkiadás? Mennyit költünk egészségügyre másokhoz képest? Szeretnék egy kicsit átfogóbb képet adni, leginkább a puszta számokkal a középpontban, hogy tisztában legyünk a kiadások alakulásával és egymáshoz viszonyított nagyságrendjével.

Államadósság, kamatok

A teljes magyar GDP nominálisan körülbelül 28 ezer milliárd forint, az államadósság mértéke a GDP-hez viszonyítva annak mintegy 78%-a. Az államadósságra költött éves kamatkiadás pedig 2012-ben 1202 milliárd forint volt.

Az utóbbi hónapok (számunkra) kedvező befektetői hangulata ellenére sikerült 2012-ben az eddigi legmagasabb kamatkiadást generálni. Dacára annak, hogy a fejlett nyugati országokban az állampapírok hozamai gyakorlatilag a nullához közelítenek, így a közép-európai, feltörekvő devizákkal bíró államok, köztük Magyarország állampapírjai iránti kereslet is nagyon biztató volt. Ez azért nagyon fontos, mert a jelenlegi piaci hangulat mellett ("bármit, ami többet fizet, mint nulla, az jó, tehát venni kell") kiváló lehetőség nyílik ezen államoknak (köztük nekünk is) alacsony hozammal kibocsátani papírjaikat, ezáltal igen olcsón finanszírozhatjuk magunkat a piacokról, azaz elvileg kamatkiadásaink is csökkennek, ami jó hatással kell, hogy legyen többek között az államháztartási hiányra, a megspórolt milliárdokra pedig nagy szükség lenne néhány hazai ágazatban (köztük az egészségügyben is). A befektetői hangulat alakulása és az átmeneti(?) bizalom hozta el a sokat emlegetett CDS felár csökkenést is, mely további spórolást tesz lehetővé (igaz, ez elenyésző). Maga a CDS (credit default swap) egy hiteltörlesztés-kockázati mutató, egyszerűen fogalmazva egy biztosítás, mely felfogható úgy is, mintha valaki kötne egy életbiztosítást, amely az esetleges tragédia bekövetkeztekor a család számára biztosítja az így keletkezett keresetkiesés (részbeni) kompenzálását. Az országok ugyanígy fizetik a CSD felárat, mely arra az esetre nyújt fedezetet, ha az ország valamiért fizetésképtelenné válna. A CDS felár pedig annál magasabb, minél magasabbnak ítélik az adott ország esetén a biztosítási esemény bekövetkeztének (például egy államcsődnek) kockázatát. Nálunk jelenleg a CDS felár 250 bázispont körül mozog (azaz 250 ezer euró/10 millió euró adósság), ami a 2012 januári 750-es értékhez képest jelentős javulás. Véleményem szerint a kamatkiadások növekedésének fő oka a forint euróhoz viszonyított hullámvasút-szerű árfolyamváltozásai, euróban számolva azért árnyaltabb képet kapnánk. A befektetői hangulat és a kialakult piaci helyzet tehát nekünk kedvezett az utóbbi időben, de hőn szeretett pénzügyminiszterünk nemzetgazdasági miniszterünk meglehetősen sokat dolgozik azon, hogy ez ne látszódjon meg jelentősen ezeken a számokon... Az állandó unortodoxia puszta emlegetése is elég ugyanis, hogy a bizalom meg-megrendüljön, jelenleg pedig semmi más nem vonzaná jobban a befektetőket, mint a bizalommal, biztonsággal kombinált "bármennyi" hozam.

Az egészségügyi kiadások

Az államadósság generálta kamatkiadások tehát 2012-ben 1200 milliárd forintra rúgtak. Az egészségügyi alap kiadásai körülbelül 1400-1500 milliárd forintot tesznek ki. Jól látható, hogy ez a teljes, 28 ezer milliárd forintos GDP-nek körülbelül 5%-a. Nominálisan pedig körülbelül 140 ezer forint/fő/év. Havonta tehát 12 000 forintot költ fejenként az állam egészségügyi kiadásokra, ebben benne foglaltatik minden gyógyszertámogatás és a pénzbeli kiadások (táppénz, GYES) is! A legfrissebb adatok szerint az egy főre jutó egészségügyi kiadások a többi OECD országban a következőképpen alakulnak:

(forrás: OECD Health at Glance 2012, EÜ közkiadások fejenként, euróban, vásárlóerő-paritáson számolva)

Az egy főre jutó egészségügyi kiadások tekintetében mintegy 20 százalékkal vagyunk elmaradva Szlovákia, valamint 30 százalékkal Csehország mögött. Valamivel árnyaltabb a kép, ha a GDP-hez viszonyított összkiadást vesszük alapul:

(forrás: OECD Health at Glance 2012, EÜ köz+magánkiadások a GDP százalékában számolva)

Itthon a teljes GDP kevesebb, mint 8%-át fordítjuk egészségügyre, ebből 5% közkiadás és 3% körüli a magánkiadás. A teljes egészségügyre fordított forrás körülbelül 35%-a tehát magánkiadás! Ez viszonylag sok, főként, ha figyelembe vesszük, hogy elvileg a befizetett TB a szolgáltatások teljes körére kiterjed, egyéb hozzájárulást az egészségügyi ellátás nem igényelne (a gyógyszerre fordított önerőn kívül), tehát elméletben nem kellene, hogy szükség legyen ilyen mértékű magánforrás bevonására. A tendencia pedig jelenleg is a növekvő arányú magánkiadás irányába mutat (sok nyugati országban a tendencia ennek pont fordítottja, bár ott ez nem a magánkiadások csökkenésének, inkább a közkiadások növekedésének tulajdonítható). A magánkiadásokon belül a hálapénz arányát sokan sokféleképpen becsülik, én a 80 milliárdos becslést reálisnak tartom, így a 700-800 milliárdos magánkiadás mintegy 10%-át teheti ki.

A kamatkiadásokra fordított 1200 milliárd forint tehát, bátran kimondhatjuk, sok. Nyilván számos ország költ ennél többet is, kevesebbet is, de ettől függetlenül ez nagyon sok pénz, figyelembe véve azt, hogy majdnem ugyanennyit költünk egészségügyre is. Az egészségügyi kiadások aránya összességében a GDP-hez viszonyítva nagyjából megfelel a visegrádi országok átlagának, a közkiadások tekintetében azonban kezdünk lemaradni. Ebből következik, hogy a teljes egészségügyi kiadásokon belül viszont a magánkiadások aránya (kb. 35%) más kötelező társadalombiztosításon alapuló rendszerekhez képest viszonylag magas, és - köszönhetően az egyre kiszámíthatatlanabbul működős ellátórendszernek -  növekvő tendenciát mutat. A magánkiadások jelentős része ráadásul nem szervezett, transzparens magánbiztosításokon keresztül kerül a rendszerbe (ennek aránya minimális, 1-2% körüli), hanem nehezen követhető és számítható módon, közvetlen kifizetésként. A kamatkiadások csökkentésére irányuló szándék mindenképpen pozitív és a gazdaság élénkítése irányába ható cél, melyből akár az egészségügy is profitálhatna, azonban inkonzekvens döntésekkel és nyilatkozatokkal, a befektetői bizalom csorbításával még a számunkra viszonylag kedvező hangulat ellenére is nehéz lesz stabil eredményeket elérni. Az egészségügyben pedig egyelőre nem mutatkozik kormányzati szándék a közkiadások növelésére, sőt, én egyre inkább azt látom, hogy minden lehetőséget megragad az ország vezetése a források további megszorítására. David Byrne, európai úniós egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztos szavai kellene, hogy jelentsék a követendő utat országunk vezetői számára: "Az egészségügyi kiadásokat túl gyakran csak rövid távú költségnek tekintik, nem pedig hosszú távú beruházásnak. Még csak elkezdődött annak felismerése, hogy az egészségügyi ráfordítások a gazdasági növekedés alapvető hajtóerejét jelentik". Tanulmányában felhívja a figyelmet arra is, hogy a születéskor várható élettartam növekedésével hogyan korrelál a GDP növekedése és fordítva; a beteg társadalom a gazdasági konjunktúra megkerülhetetlen akadályát képezi...